2010. október 6., szerda

Aradi vértanúkra emlékeztünk

"A 13 aradi vértanú közül a legfiatalabb 30, a legidősebb 54 éves volt. Sápadtan, de keményen lépkedtek a vesztőhelyre.

Elsőként POELTENBERG JENŐT vezették a bitófához. Haláltusája hosszú és szörnyű volt.
TÖRÖK IGNÁC szívrohamot kapott, mielőtt a hóhér végezhetett volna vele.
LAHNER GYÖRGYNEK aznap volt az 54. születésnapja.
NAGYSÁNDOR JÓZSEF az utolsó pillanatig szivarozott.
Ezután következett a halkan imádkozó KNÉZICH KÁROLY:
Őt AULICH LAJOS követte.
LEININGER-WESTERBURG KÁROLY sokat szenvedett, mire meghalt, mivel nagyon magas ember volt.
Mégsem ő szenvedett a legtöbbet, hanem DAMJANICH JÁNOS, akinek a maga 190 centijével földig ért a lába a bitófán. A hóhér nem is tudta fölakasztani, hanem meg kellett fojtania.
GRÓF VÉCSEY KÁROLY végignézte társai akasztását. Sápadtan és nagyon egyenesen ment az utolsó, üresen maradt bitófához. S mivel élő bajtársa nem volt, akitől elbúcsúzhatott volna, a halott Damjanich kezét csókolta meg.

A holttesteket elrettentésül estig még az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé lett."


Október 6-án délután minket is megkértek, hogy néhány cserkész képviselje a csapatunkat az aradiak tiszteletére celebrált esti szentmisén és az azt követő megemlékezésen. Králik Vivien a Méhecske őrs tagja még verset is szavalt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése